Divergent fanfiction

Sziasztok! Itt is van az első Divergent fanfiction az oldalon! Ez egy kicsike, egyfejezetes fici, amely saját tollból származik. Fogadjátok szeretettel Fikusztól! :)

Örökké

         Ebben a világban soha, de sohasem volt háború, ami jó, mert így szüntelenül lehet bulizni, inni, táncolni… és persze romantikázni. Már egy éve, hogy Tris a Bátrakat választotta, és nemsokára elérkezik az a nap is, amikor Tobias először megcsókolta őt. Akkor lesznek egy évesek. Tobias sok mindent tervez arra a napra, és Tris nem tud róla. Ebben a barátai is besegítenek neki, hogy semmire se derüljön fény.

TRIS

– Jaj, Christina, ne rángass már! – szólok rá a legjobb barátnőmre. Olyan idegesítő, hogy csak úgy kirángatott a lakásunkból! Most a legszívesebben bemosnék neki egyet.

– Nem szabad késlekednünk, holnap egy bál lesz, amire ki kell öltöznünk! – újságolja.

– Bál? – tátom el a számat. – Már egy éve itt vagyunk, de eddig még sohasem volt bál.

– Hát most lesz, és ki kell csípnünk magunkat!

         Addig civakodunk, mígnem odaérünk egy ruhabolthoz.

– Remélem, hogy hoztad a pénztárcádat, csajszi, mert egy nagyon jó ruhát néztem ki neked tegnap! – mondja. A jó öreg Christina…

         Az egyik sorba rángat, ahol az egyik fogasról levesz egy szép egybe ruhát, majd egy próbafülkéhez rángat.

– Ezt néztem ki neked, próbáld fel! – parancsol rám, aztán betuszkol a próbafülkébe.

         Nagyot sóhajtok. Miért nem lehet egyszerűen csak az otthoni ruháimból választani egy nadrágot, meg egy trikót? Minek kell kiöltözni? Maximum felvettem volna egy elegánsabb fölsőt, meg egy farmernadrágot, és jóság van.

         De nem. Nem lehet, mert ha egyszer Christina akar valamit, azt meg is kapja. Csakúgy, mint Tobias. Az én szerelmem.

         Holnap lesz az a nap, amikor először megcsókolt. Amikor összejöttünk. De még látni sem lehet rajta, hogy esetleg készülne valamivel… Én majd adok neki egy jó nagy szelet csokitortát, mert tudom, hogy nagyon szereti és egyetlen egy szeletért bármint odaadna. (Kivéve engem).

         Felpróbálom ezt az egybe ruhát. A fölső része olyan, mint egy póló, és szabadon hagyja a mellkasomat és látszódik az a három holló, amit odatetováltattam magamnak. (Már tervezem a negyediket is odatetováltatni). Az alsó része majdnem térdig érő szoknya, nem túl feszes, de nem is túl bő, pont jó. Ahogy nézem, az egyik – nem magassarkú – cipőm pont jó lesz hozzá. Ez a ruha egyszerűen gyönyörű. És őszintén megmondva, jól is nézek ki benne. Ez tetszik. Talán mégis érdemes volt eljönni…

         Elhúzom a függönyt és Christina elé állok, aki megcsodál.

– Ezt mintha csak rádöntötték volna! – tátja el a száját. Elmosolyodom.

– Oké, akkor szerintem én ezt meg is veszem – jelentem ki, majd bemegyek, felveszem a hétköznapi ruháimat – trikó, hosszú, passzos nadrág, sportcipő –, aztán kifizetem, és megvárom Christinat, aki éppen azon morfondírozik, hogy az tetszene a legjobban Willnek, ha trikó, ha ujjatlan fölső, vagy ha póló-szerű lenne a ruhája fölső része. Mire kiválasztja, az is egy év…

         Fél órával később végre lehuppanhatok az ágyra, Christina pedig átölel, és azt suttogja a fülembe, hogy milyen jó, hogy mi barátnők vagyunk, és hogy együtt lakunk. Ó, igen, együtt lakunk! Ő sem lakik Will-lel, én sem lakom Tobiasszal, szóval kvittek vagyunk.

– Téged nem fárasztott ki ez a vásárlás? – kérdezi Christina, miközben hátradől, és elterül az ágyon.

– Ó, dehogynem! – vágom rá. – Várni rád egy évet, tök fárasztó!

– Hékás! – pattan fel az ágyról, majd játékosan meglöki a vállamat. – Az is tök fárasztó, hogy azt kell várni, amíg abbahagyod a püfölését azoknak a hülye bokszzsákoknak! Meg az is, ha Négyessel beszélgetsz a Kútban, és várni kell rád!

– Az is fárasztó, ha te beszélgetsz a Kútban Will-lel, és várni kell rád! – vágok vissza acélosan. – Meg az is, ha valahova megyünk, de vagy két éven keresztül piszmogsz a szemfestékeddel, a rúzsoddal, meg a ruháddal!

– Oké, te nyertél – emeli fel a kezét. Elnevetem magam.

– Nincs kedved lemenni az edzőbe? – kérdem sóhajtva.

– Emlegetett szamár… - motyogja az orra alatt. Tisztán értettem, de rákérdezek.

– Hogy mondod?

– Menjünk!

***

         Másnap este hatkor a Kútban várjuk a fiúkat. A bál eredetileg hatkor kezdődik, de még alig vannak itt, most hangolják be a mikrofonokat, és a hangszereket. Mi tarthat ennyi ideig már?

– Jaj, otthon hagytam a kis táskámat! – esik kétségbe Christina, majd a homlokára csap. – Lehoznád, kérlek? Fent van az ebédlőasztalon!

– De…

– Kérlek!

– Jó, jó, rendben – adom be a derekamat.

         Felszaladok a lakásunkhoz, berontok a bejárati ajtón, majd felkapom Christina táskáját, és már rohanok is vissza. Mármint rohannék, hogyha Christina táskája alól ki nem röppenne valami lap. Amint leért a földre megnézem. Arra számítok, hogy Willtől Christinanak egy szerelmes levél – mert ő szokott írni neki olyat, ellentétben Tobiasszal –, de nem.

         Szerelmem!

         Remélem, emlékszel még a legelső programunkra, mert ma estére terveztem egy estét oda! A legelső randit, vagy mit. A hat óra húszas vonattal menj!

         4

         Elmosolyodom. Hát hogyan is felejthetném el a legelső programunkat?! Amilyen gyorsan csak lehet, lemegyek a Kútba, leadom Christinanak a táskát, és már loholok is a vonatra, mert idő van. Amint kiérek, meglátom a vonat reflektorfényeit, szóval erre is csak rohanni tudok. Zavar a szemembe lógó hajam, de ez most nem igazán érdekel. Gyorsan felkapaszkodom, aztán csak állok a vagonban, és mosolyogva pásztázom a tájat, lábaim remegnek a várakozástól.

         Nem tudom, mennyi idő telhet el, mikor ugranom kell. Megtartom az egyensúlyomat, és sikerül nem elesnem. A várt látvány a fehér, rozsdás óriáskerék, a rozoga körhinta, de nem.

         A látványtól a szívem egyre jobban csak zakatol.

         Két sorban fekete gyertyák meggyújtva, s mutatják az utat, egészen az óriáskerékig. Pár méterrel az óriáskerék előtt már piros rózsaszirmok is vannak elhullajtva a gyertyák két sora között. Egyszerűen gyönyörű.

         És aztán megpillantom őt, amint egy fekete farmernadrágban, és egy fekete, háromnegyedes ujjú, galléros ingben vár. Rám. Az óriáskerék lábánál.

         Egyenesen a karjaiba szaladok. Tobias felkap, és körbeforog velem. Amint lerak, megfogja a bal kezemet, és feltűnően, vigyorogva végigmér.

– Hm… Dögös vagy – bókol. Minimális pír szökik az arcomra.

– Köszönöm – mondom szégyenlősen. – Te is – erre bólint.

– Figyelj csak… – kezdi. – Lenne itt valami, amit már régóta meg szeretnék kérdezni tőled, csak gondoltam megvárom, amíg egy évesek leszünk. – Zavarában szabad kezével a tarkóját vakarássza, aztán benyúl a zsebébe, kivesz onnan valamit, aztán féltérde ereszkedik. – Tris Prior, Négyes, vagyis Tobias Eaton egyetlen egy élete és szerelme, leszel a feleségem?

         A torkomon akad a levegő, szemembe könnyek gyűlnek a boldogságtól. Mint amikor látom az édesanyámat a látogatási napokon.

– Ne sírj! – mondom magamnak.

– Igen – nyögöm ki végül. Tobias egy percig csak szó szerint kapkodja a levegőt, és bámul rám, de aztán feláll, és egy gyönyörű gyűrűt húz a gyűrűsujjamra, majd kezét az enyémen tartva, megcsókol.

– Szeretlek, Tris Eaton – turbékolja.

– Én is téged, Tobias Eaton – viszonozom, aztán szenvedélyes csókját is. Kapok még egy futó csókot az ajkaimra, aztán visszaindulunk a Bátrakhoz.

***

         Csendben, egymás kezét markolva battyogunk a Bátrak Központjához. Még most is alig tudom elhinni, hogy Tobias megkérte a kezem. Akárhányszor csak rágondolok, szemeimbe könnyek gyűlnek, és sírhatnékom támad az örömtől, a boldogságtól.

– Nem késtük le egy kicsit a bál megnyitóját? – kérdem.

– A bál akkor kezdődik, amikor mi is odaérünk – feleli Tobias. Megrántom a vállamat, és csendben maradok. Még öt perc kell, hogy odaérjünk a Kútba.

– Ó, végre megtisztel minket a megjelenésével a Számos-páros! – vigyorog Uriah.

– Számos páros? – húzom össze a szemöldökömet.

– Négyes és Hatos – bólint Tobias, majd megkocogtatja a fejemet. – Emlékszel még?

– Ó, hát persze!

         Kicsivel előrébb megyünk, és Tobias elmegy mellőlem, aztán eltűnik. Furcsán nézek utána.

– Nos, akkor megtisztelne minket a Számos-páros egy tánccal? – kérdezi Zeke.

– Mi? De én nem…

         Mielőtt még befejezhetném a mondatot, hogy „nem tudok táncolni”, megszólal a zene, és egy fénykör gyullad ki, amit mindenki üresen hagy. Még én is csak a peremén állok. És amikor megszólal a mikrofonba egy mély énekhangú Bátor férfi, megjelenik Tobias is, szájában egy szál piros rózsával. Karját kicsit kitárja, és táncolva közelít felém.

         Mi? Tobias táncol? Ez lehetetlen…

         Az összes Bátor meghívott tapsol, fütyül, és éljenezik. Amikor Tobias ideér hozzám, jobb kezével megmarkolja a jobb lapockámat, bal kezével felteszi a vállára a kezemet, majd az én szabad kezemet megfogja, homlokát nekidönti az enyémnek, így némiképp érzem a rózsa illatát. És táncolunk. Táncolunk Tobiasszal. Ezt sem tudom elhinni. Néha-néha megpörget, és egyszer csak megfogja a csípőmet, és rózsával a szájában megcsókol. Ekkor minden Bátor örömujjongásban tör ki.

***

         Pár órával később Zeke lakásán üvegezünk, Tobias, Christina, Will, Uriah, Zeke, Shauna, Marlene és Lynn üdítő társaságában. A játék neve pedig mersz vagy mersz. Mondunk két feladatot, és abból egyet választania kell az áldozatnak, hogy mit csinál meg. Ha nem csinálja meg egyiket sem, le kell vennie egy ruhadarabot. Már egy órája játszunk, és még mindenki fel van öltözve. Kivéve Uriaht, rajta már nincs póló. Lynn épp a soros, hogy megpörgesse az üveget, és mit ad Isten, felém áll meg az üveg. Nagyot sóhajtok, Lynn nem lesz hozzám túlságosan kegyes.

– Vedd le a rucidat, vagy ülj négy körön keresztül Uriah ölében! – adja ki a feladatot. A választásomat már mindenki tudja, még Tobias is.

– Sajnálom, Négyes – motyogom, majd Uriah ölébe ülök. Tobias egy ideig mogorva képet vág, majd elnéz más irányba. Elmosolyodom. Az én vőlegényem féltékeny lett.

– Hát jól van, azt hittem, hogy ennél egy kicsit bátrabb vagy – sóhajtja Lynn. – Te pörgetsz.

         Megpörgetem az üveget, és a szája Tobias felé áll meg.

– Hmm… – elgondolkozom. Mindig is furdalt a kíváncsiság, hogy mennyire bevállalós. És most zsarolni fogom. Tudom, hogy sohasem bántana. És Lynnt sem hagyom ki belőle. Tobias már tűkön ül, mikor végre kinyögöm: – Adj egy erős jobb horgot, vagy csókold meg Lynnt!

         Tobias összehúzza a szemöldökét, és lebiggyeszti az ajkait. Viccesen néz így ki.

– Hé, ez zsarolás! – kiált fel, miközben erősen a combjára csap. Én csak megrántom a vállam. Ő is megrántja a vállát, majd feláll. – Sajnálom, Tris – mondja, majd odamegy Lynnhez, és szájon csókolja. Oké, most már tudom, mit érzett Tobias…

         Tobias megpörgeti az üveget, ami amikor megáll, Christinára mutat.

– Nos, Christina… – mondja Tobias eszelős tekintettel, majd gonoszul elvigyorodik. – Mersz –e válaszolni egy kínos kérdésre, vagy meztelenre vetkőzöl?

         Eltátom a számat. Hogy Tobias ilyet mondjon? Nem, nem ez lehetetlen!

         Ez kegyetlen volt tőle. Kegyetlen! Pontosan tudja, hogy Christina inkább egy kérdésre válaszol, és hogy ő még mindig nem tud hazudni. Aki egyszer Őszinte volt, az az is marad… Mint a Szerencsétlenek…

– Ö… Mi a kérdés? – kérdi szégyenlősen Christina.

– Mondd csak, volt már olyan, hogy bepisiltél? – mosolyog Tobias. Christina elvörösödik. Mindenkiből egyszerre robban ki a nevetés.

– Igen… – feleli Christina vörös arccal. Még jobban nevetünk.

         Christina – hogy teremje a témát – megpörgeti az üveget, aminek a szája felénk áll meg.

– Uriah! – csapja össze a kezét Christina, majd a táskájából előhalász egy szívecskés alsónadrágot. – Nem is hiába vettem én ezt meg! Nos, kedves Uriah, ebben kell lenned, és semmi másban, a parti végéig, vagy válaszolsz egy kérdésemre.

– Oké, ha már Négyesnek ilyen kínos kérdése volt, akkor neked még kínosabb lesz, szóval add ide! – hadarja Uriah.     

– Ez a beszéd! – kiált fel Zeke.

– Ez a beszéd? – horkan fel Uriah. – A megrendíthetetlen férfiasságom megrendítéséről van szó!

– És én még kezdtem azt hinni, hogy ennek a gyereknek van némi esze, de azt hiszem, tévedtem. – motyogja Zeke az orra alatt.

– Hogy mondod? – kérdi Uriah felvont szemöldökkel.

– Mindegy. – vágja rá Zeke.

         Christina vigyorogva hajítja oda neki. Felállok, hogy Uriah fel tudja venni, aztán visszaülök Uriah ölébe, amikor kijött a fürdőszobából, és mi meg kiröhögtük a belünket.

– Christina, te ezért még fogsz kapni! – fenyegetőzik Uriah. – Te muskátlispite!

         Uriah megpörgeti az üveget. Marlene az áldozat.

– Ordítsd ki a folyosóra, hogy „Szeretem a virslit!”, vagy adj egy csókot! – osztja a feladatot Uriah. Marlene egy szó nélkül jön ide, és szájon csókolja Uriaht, aki ezután csak önelégülten vigyorog, én pedig visszaülhetek a helyemre, Tobias mellé.

***

         Aznap éjjel nem tudok elaludni. Sírok. Túlságosan is hiányzik Tobias, így hát fogom magam, és átmegyek hozzá. Bekopogtatok az ajtaján. Percekkel később nyit csak ajtót. Álmosan végigmér, majd arrébb lép az ajtóban, hogy be tudjak menni. Lefekszünk az ágyába.

– Mi baj van? – kérdezi álomittas hangon. Nem válaszolok, csak a könnyeimet törölgetem. Most miért is sírok? Nem tudom… – Miért sírsz?

– Én… Hiányoztál… – nyögöm ki végül.

– Istenem, és ezért sírsz? – kuncogja.

– Igen, azt hiszem. – Tobias erre csak felnevet, majd magához von. – Sajnálom, hogy felébresztettelek.

– Nem számít. De aludj! – parancsol. – Most itt vagyok melletted, itt vagy a karomban.

– Szeretlek – dünnyögöm.

– Én is szeretlek téged – pusmogja, majd gyöngéden megcsókol. – De tényleg aludj! Még túlságosan is fáradt leszel az esküvő megtervezésekor!

– Azt hittem, hogy titkos esküvőt akarsz, vagy valami ilyesmit – jegyzem meg.

– Na, látod, ezen is elgondolkoztam – mondja –, de azon is, ha mi van, akkor, ha nem veszlek feleségül, és úgy élünk együtt örökké. Csak tudod, nekem jobban tetszik a Tris Eaton név.

– Örökké? – kérdezem ragyogó szemekkel. Erre Tobias lehajol, megcsókol, utána ajka csak egy pár milliméternyit távolodik el az én ajkamtól.

– Örökké.